Legendás Huszárok
Magyar Hősök Arcképcsarnoka: LEGENDÁS HUSZÁROK
(10 portré Somogyi Győző képsorozatából)
Somogyi Győző (Budapest, 1942. július 28. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és festő kiváló művész. A magyar történelmi viseleteket, a népi építészetet kutatja és rajzolja. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1997).
THURY GYÖRGY
kanizsai főkapitány
(1519 – Orosztony, 1571. április 2.)
Mohács után 160 évig a Dunántúlon, a Felvidéken és az Alföld peremén húzódó végvárak rendszere védte a megmaradt országot az oszmánok ellen.
E várak között voltak komoly erődítmények és néhány tucat katona által őrzött palánkok egyaránt.
A térségükben folyó állandó harcokban alakult ki a magyar portyázó harcmodor.
A harcokat nem nagy hadseregek, hanem kisebb lovascsapatok, merész egyéniségek vívták. A hősök nevét énekek, versek, nyomtatott lapok terjesztették, s a neves bajvívók keresték egymást, hogy halálos viadalban mérjék össze erejüket. Thury György, a XVI. század egyik legnevezetesebb vitéze közvitézként kezdte pályafutását. Huszár főlegényként a Drégely melletti Ságon szolgált, ám az 1552. évi ostrom idején a táborban volt.
Később lévai kapitányként harcolt a török ellen, 1559-ben pedig a Dunántúlra került, s Palota kapitánya lett. Párbajban győzte le Dzsáfer agát, az egyik leghíresebb török vitézt. Állandó portyáival, rajtaütéseivel csakhamar a legrettegettebb kapitányok egyike lett a törökök szemében. 1566-ban sikeresen védte Palotát Arszlán budai pasa csapatai ellen, s kitöréseivel tetemes veszteségeket okozott a törököknek.
A vár felmentése után lemondott tisztségéről, s a mezei hadak soraiban vett részt Veszprém, Tata és Gesztes visszavételében. Párbajra hívta ki Musztafa budai beglerbéget, de az nem mert kiállni Thuryval. 1567-től kanizsai főkapitányként harcolt a török ellen. Szigetvár 1566. évi eleste miatt e poszt egyike volt a legfontosobbaknak. Thury igazi végvári vitézként esett el.
A törökök lépre csalták, s az egyenlőtlen küzdelemben Thury is elesett.
Amikor a lovát leszúrták, és az ellenség gyűrűjében magára maradt, ledobta a sisakját, hogy halálos sebet kapva, elkerülje a fogságot.
BATTHYÁNY ÁDÁM
gróf, országbíró
(Bécs, 1662. szeptember 13. – Bécs, 1703. augusztus 26.)
1683-ban Kara Musztafa nagyvezír hatalmas oszmán serege ostrom alá vette a császári fővárost, Bécset. Ez a támadás végre a keresztény hatalmak összefogásához és Magyarország felszabadításához vezetett: az oszmán fősereg szeptember 12-én döntő vereséget szenvedett Bécs alatt az egyesült lengyel–Habsburg– német haderőtől. Batthyány Ádám, a Dunántúl védelmében és az ország irányításában oly komoly szerepet játszó Batthyány-család sarja 1683-ban részt vett Bécs felmentésében. 1685-től dunáninneni főkapitány, később országbíró volt. Huszárai élén rohamozott az
1685. augusztus 15-i nyergesújfalui ütközetben, amely győzelem lehetetlenné tette, hogy a törökök megkíséreljék Érsekújvár felmentését. 1686-ban részt vett a Buda visszavételére indított hadjáratban.
Bercsényi Miklós társaságában 15 huszárszázad élén érkezett a táborba.
Az általa vezetett huszárság komoly szerepet játszott abban, hogy a beérkező török sereg ne merje megkísérelni a vár felmentését. Az ostrom alatt az ő naszádosai fogták el a várőrség értékeit biztos helyre szállítani próbáló húsz hajót.
1688. május 19-én az ő csapatai előtt kapitulált a 145 éve török kézen lévő Székesfehérvár, az ősi koronázóváros török őrsége. 1688 júliusától tábornoki rangban előbb helyettesként, majd az ostromsereg parancsnokaként ő irányította a Dél-Dunántúl egyik legfontosabb vára,
Kanizsa ostromzár alatt tartását. Rendszeres támadásainak köszönhetően a török védősereg ellenállókészsége egyre csökkent. 1690. április 23-án előtte kapitulált a kanizsai török őrség. 1693-tól Horvátország, Szlavónia és Dalmácia báni tisztét töltötte be. 1701-től Vas vármegye főispánja volt, 1702-ben egy önálló hajdúezred felállítására kapott engedélyt.
1685. augusztus 15-i nyergesújfalui ütközetben, amely győzelem lehetetlenné tette, hogy a törökök megkíséreljék Érsekújvár felmentését. 1686-ban részt vett a Buda visszavételére indított hadjáratban.
Bercsényi Miklós társaságában 15 huszárszázad élén érkezett a táborba.
Az általa vezetett huszárság komoly szerepet játszott abban, hogy a beérkező török sereg ne merje megkísérelni a vár felmentését. Az ostrom alatt az ő naszádosai fogták el a várőrség értékeit biztos helyre szállítani próbáló húsz hajót.
1688. május 19-én az ő csapatai előtt kapitulált a 145 éve török kézen lévő Székesfehérvár, az ősi koronázóváros török őrsége. 1688 júliusától tábornoki rangban előbb helyettesként, majd az ostromsereg parancsnokaként ő irányította a Dél-Dunántúl egyik legfontosabb vára,
Kanizsa ostromzár alatt tartását. Rendszeres támadásainak köszönhetően a török védősereg ellenállókészsége egyre csökkent. 1690. április 23-án előtte kapitulált a kanizsai török őrség. 1693-tól Horvátország, Szlavónia és Dalmácia báni tisztét töltötte be. 1701-től Vas vármegye főispánja volt, 1702-ben egy önálló hajdúezred felállítására kapott engedélyt.
BERCSÉNYI LÁSZLÓ
gróf, Franciaország marsallja
(Eperjes, 1689. augusztus 3. – Luzancy, 1778. január 9.)
A Rákóczi-szabadságharcot követően több száz magyar katona vonult emigrációba. Közéjük tartozott Bercsényi László gróf, Rákóczi főgenerálisának, Bercsényi Miklósnak a 22 éves fia. Az ifjú gróf 1701–1704 között a császáriak fogságában volt, majd Rákóczi mellé került. 1708-tól a Nemesi Kompánia tagja lett, s ebben az évben a trencséni csatában egyike volt azon apródoknak, akik a sebesült Rákóczit biztonságba helyezték. A szabadságharc végén már kapitány volt. A szatmári béke után előbb apjával együtt Lengyelországban élt, majd 1712-ben Franciaországba érkezett. XIV. Lajos, a Napkirály szolgálatába fogadta, s az év végén kinevezte a Ráttky-huszárezred viceóbesterévé.
Első jelentős haditettét 1713-ban, Landau ostrománál hajtotta végre, amikor 100 főnyi osztagával szétvert egy számban nagyobb ellenséges egységet. 1718-tól a Ráttky-huszárok ezredese volt. 1719-ben XIV. Lajostól engedélyt kapott egy önálló huszárezred alapítására is. Ezrede első bevetésére az
1733–1735 közötti lengyel örökösödési háborúban került sor.
1738-ban XV. Lajos generálissá nevezte ki. 1741-ben az osztrák örökösödési háborúban ott volt Prága bevételénél, s a következő év augusztus 22-én sikeres kitörést intézett a várost körülfogó császári erők ellen.
Prága kiürítése után ő fedezte az elvonuló francia hadsereg visszavonulását. 1746-ban, immáron altábornagyként az október 11-i rocoux-i csatában ő állította meg a lovasság visszavonulását, s személyesen vezette győztes rohamra huszárait. Kimagasló katonai teljesítményéért 1758. március 15-én XV. Lajos Franciaország marsalljává nevezte ki. Emlékét máig őrzi a francia Bercsényi László légi szálítású páncélos felderítő ezred.
gróf, Franciaország marsallja
(Eperjes, 1689. augusztus 3. – Luzancy, 1778. január 9.)
A Rákóczi-szabadságharcot követően több száz magyar katona vonult emigrációba. Közéjük tartozott Bercsényi László gróf, Rákóczi főgenerálisának, Bercsényi Miklósnak a 22 éves fia. Az ifjú gróf 1701–1704 között a császáriak fogságában volt, majd Rákóczi mellé került. 1708-tól a Nemesi Kompánia tagja lett, s ebben az évben a trencséni csatában egyike volt azon apródoknak, akik a sebesült Rákóczit biztonságba helyezték. A szabadságharc végén már kapitány volt. A szatmári béke után előbb apjával együtt Lengyelországban élt, majd 1712-ben Franciaországba érkezett. XIV. Lajos, a Napkirály szolgálatába fogadta, s az év végén kinevezte a Ráttky-huszárezred viceóbesterévé.
Első jelentős haditettét 1713-ban, Landau ostrománál hajtotta végre, amikor 100 főnyi osztagával szétvert egy számban nagyobb ellenséges egységet. 1718-tól a Ráttky-huszárok ezredese volt. 1719-ben XIV. Lajostól engedélyt kapott egy önálló huszárezred alapítására is. Ezrede első bevetésére az
1733–1735 közötti lengyel örökösödési háborúban került sor.
1738-ban XV. Lajos generálissá nevezte ki. 1741-ben az osztrák örökösödési háborúban ott volt Prága bevételénél, s a következő év augusztus 22-én sikeres kitörést intézett a várost körülfogó császári erők ellen.
Prága kiürítése után ő fedezte az elvonuló francia hadsereg visszavonulását. 1746-ban, immáron altábornagyként az október 11-i rocoux-i csatában ő állította meg a lovasság visszavonulását, s személyesen vezette győztes rohamra huszárait. Kimagasló katonai teljesítményéért 1758. március 15-én XV. Lajos Franciaország marsalljává nevezte ki. Emlékét máig őrzi a francia Bercsényi László légi szálítású páncélos felderítő ezred.
NÁDASDY FERENC
gróf, tábornagy
(Regede, 1708. október 27. – Károlyváros, 1783. március 22.)
Nádasdy Ferenc 19 évesen állt be az egyik huszárezredbe, s itt tanulta meg a hadakozás mesterségét. 1731–1732-ben Korzikában, 1733–1734-ben Itáliában, 1735-ben a rajnai fronton harcolt. Érdemeinek köszönhetően 1736-ban már a Dessewffy-huszárezred ezredese volt, s ennek élén vett részt az 1736–1738. évi török háborúban. 1741-ben tábornokká léptették elő.
A következő évben Chotusitznál lovasdandárával megkerülte, hátbatámadta és szétverte a porosz lovasságot. Piseket és Pilsent lóról leszállított huszárai rohammal vették be. 1743-ban Simbachnál Nádasdy dandárjának rohama biztosította a császáriak győzelmét. 1744-ben altábornaggyá léptették elő.
Az 1745. évi, osztrák szempontból katasztrofális hadjáratok kudarcán csak az enyhített, hogy Nádasdy portyáinak köszönhetően Nagy Frigyes kénytelen volt visszavonulni. 1746-ban Észak-Itáliában Piacenza mellett vívott győztes csatát, s a 7000 főnyi védősereget megadásra kényszerítette.
A háború végeztével lovassági tábornokká léptették elő, s 1756-ban
Mária Terézia horvát bánná nevezte ki. Az ez évben kitört hétéves háborúban Nádasdy egy hadtest parancsnokaként kezdte működését.
1757. június 18-án Kolinnál a császári sereg jobbszárnyán állva az ő csapatai fogták fel Nagy Frigyes elővédjének támadását. Négy lovasrohammal elűzte a csatatérről a porosz lovasságot, majd a támogatás nélkül maradt gyalogságot szétverte. A csatában a porosz hadsereg 14.000 embert veszített. Mária Terézia e győzelem emlékére alapította a Katonai Mária Terézia Rendet, amelyet Nádasdy az elsők között kapott meg. A december 5-i leutheni vereség után leváltották, de 1758-ban tábornagyi rangra emelték.
gróf, tábornagy
(Regede, 1708. október 27. – Károlyváros, 1783. március 22.)
Nádasdy Ferenc 19 évesen állt be az egyik huszárezredbe, s itt tanulta meg a hadakozás mesterségét. 1731–1732-ben Korzikában, 1733–1734-ben Itáliában, 1735-ben a rajnai fronton harcolt. Érdemeinek köszönhetően 1736-ban már a Dessewffy-huszárezred ezredese volt, s ennek élén vett részt az 1736–1738. évi török háborúban. 1741-ben tábornokká léptették elő.
A következő évben Chotusitznál lovasdandárával megkerülte, hátbatámadta és szétverte a porosz lovasságot. Piseket és Pilsent lóról leszállított huszárai rohammal vették be. 1743-ban Simbachnál Nádasdy dandárjának rohama biztosította a császáriak győzelmét. 1744-ben altábornaggyá léptették elő.
Az 1745. évi, osztrák szempontból katasztrofális hadjáratok kudarcán csak az enyhített, hogy Nádasdy portyáinak köszönhetően Nagy Frigyes kénytelen volt visszavonulni. 1746-ban Észak-Itáliában Piacenza mellett vívott győztes csatát, s a 7000 főnyi védősereget megadásra kényszerítette.
A háború végeztével lovassági tábornokká léptették elő, s 1756-ban
Mária Terézia horvát bánná nevezte ki. Az ez évben kitört hétéves háborúban Nádasdy egy hadtest parancsnokaként kezdte működését.
1757. június 18-án Kolinnál a császári sereg jobbszárnyán állva az ő csapatai fogták fel Nagy Frigyes elővédjének támadását. Négy lovasrohammal elűzte a csatatérről a porosz lovasságot, majd a támogatás nélkül maradt gyalogságot szétverte. A csatában a porosz hadsereg 14.000 embert veszített. Mária Terézia e győzelem emlékére alapította a Katonai Mária Terézia Rendet, amelyet Nádasdy az elsők között kapott meg. A december 5-i leutheni vereség után leváltották, de 1758-ban tábornagyi rangra emelték.
HADIK ANDRÁS
gróf, tábornagy
(Esztergom, 1711. október 16. – Bécs, 1790. március 12.)
Egyetlen magyar katona sem jutott olyan magasra a Habsburg-birodalom hadseregében, mint a felvidéki kisnemesi családból származó Hadik András. 22 évesen állt be a Dessewffy-huszárezredbe, 1735-ben a Rajna mentén szolgált, majd immáron kapitányként harcolt az 1736–1739. évi török háborúban. A vesztes grockai csata előtt ő figyelmeztette főparancsnokát a török támadás veszélyére. 1744-ben ezredes, 1747-ben tábornok lett.
A következő évben egy ellenséges szállítmány elfogásával tüntette ki magát. Altábornagyi kinevezését 1756-ban, a hétéves háború kezdetén kapta meg, s egyben hadosztályparancsnok lett Nádasdy Ferenc seregében. 1757-ben a kolini csata után hajtotta végre legnevezetesebb haditettét. 3000 gyalogosból, 1100 huszárból, 1000 német lovasból és 6 ágyúból álló kis hadával
október 11-én Elsterwerdáról megindult, hogy a porosz hadsereg háta mögött elfoglalja Berlint. Október 16-án megjelent a porosz főváros előtt, rohammal betört a sziléziai kapun, majd részben szétverte, részben elfogta a helyőrséget. Miután megsarcolta a várost, visszaindult a főerőkhöz.
Sietnie kellett, ha nem akart a Nagy Frigyes által küldött erők gyűrűjébe kerülni. Október 17-én éjjel elhagyta Berlint, s erőltetett menetben október 19-én sikeresen tért vissza. Az akció során 300.000 tallér hadisarcot hajtott be, s több száz foglyot ejtett. A vakmerő akció jutalma a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztje lett. 1758-ban lovassági tábornokká léptették elő, majd megkapta a grófi méltóságot. 1760-ban a német birodalmi és a császári sereg ideiglenes fővezére, 1762–1763-ban pedig a sziléziai fősereg parancsnoka volt. 1774-ben a tábornagyi katonai rangot is elérte, s a hadügyeket irányító Udvari Haditanács elnöke lett.
A következő évben egy ellenséges szállítmány elfogásával tüntette ki magát. Altábornagyi kinevezését 1756-ban, a hétéves háború kezdetén kapta meg, s egyben hadosztályparancsnok lett Nádasdy Ferenc seregében. 1757-ben a kolini csata után hajtotta végre legnevezetesebb haditettét. 3000 gyalogosból, 1100 huszárból, 1000 német lovasból és 6 ágyúból álló kis hadával
október 11-én Elsterwerdáról megindult, hogy a porosz hadsereg háta mögött elfoglalja Berlint. Október 16-án megjelent a porosz főváros előtt, rohammal betört a sziléziai kapun, majd részben szétverte, részben elfogta a helyőrséget. Miután megsarcolta a várost, visszaindult a főerőkhöz.
Sietnie kellett, ha nem akart a Nagy Frigyes által küldött erők gyűrűjébe kerülni. Október 17-én éjjel elhagyta Berlint, s erőltetett menetben október 19-én sikeresen tért vissza. Az akció során 300.000 tallér hadisarcot hajtott be, s több száz foglyot ejtett. A vakmerő akció jutalma a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztje lett. 1758-ban lovassági tábornokká léptették elő, majd megkapta a grófi méltóságot. 1760-ban a német birodalmi és a császári sereg ideiglenes fővezére, 1762–1763-ban pedig a sziléziai fősereg parancsnoka volt. 1774-ben a tábornagyi katonai rangot is elérte, s a hadügyeket irányító Udvari Haditanács elnöke lett.
KOVÁCS MIHÁLY
ezredes (Egyesült Államok)
(Karcag, 1724. augusztus ? – Charleston, 1779. május 11.)
Az amerikai lovasság alapító atyjának nevezett Kovács Mihály nagykunsági családból származott. 16 évesen állt be huszárnak a Hávor-huszárezredbe, s az osztrák örökösödési háborúban szerezte első katonai tapasztalatait.
1746-ban azonban átszökött a franciákhoz, s beállt Bercsényi László
ezredes (Egyesült Államok)
(Karcag, 1724. augusztus ? – Charleston, 1779. május 11.)
Az amerikai lovasság alapító atyjának nevezett Kovács Mihály nagykunsági családból származott. 16 évesen állt be huszárnak a Hávor-huszárezredbe, s az osztrák örökösödési háborúban szerezte első katonai tapasztalatait.
1746-ban azonban átszökött a franciákhoz, s beállt Bercsényi László
huszárezredébe.
1752-ben a létszámcsökkentés következtében alkalmazás nélkül maradt, de még ebben az évben beállt Nagy Frigyes porosz király Székely Mihály vezette huszárezredébe. Szolgálatát strázsamesterként kezdte, 1757-ben már másodhadnagy volt. Október 17-én Gothánál megsebesült, de a november 5-i rossbachi csatában már ismét ezrede soraiban szolgált.
Sikeres rajtaütéseivel és portyáival felhívta magára parancsnokai figyelmét, ezért 1759-ben egy huszárokból álló szabadcsapat parancsnokává nevezték ki. Az előbb egy, majd két századból álló alakulat élén olyan sikeresen működött, hogy 1760-ban Nagy Frigyes kapitánnyá léptette elő. 1777 áprilisában már Amerikában volt, s előbb egy philadelphiai önkéntes zászlóalj tisztjeként október 4-én Germantownnál harcolt az angolokkal.
Ekkor találkozott Kazimierz Pulaski brigadérossal, rövidesen az amerikai lovasság főparancsnokával. Pulaski előterjesztésére Kovács csakhamar ezredesi rangot kapott, s kiképző tisztként vett részt az amerikai lovasság megteremtésében. 1778-ban Pulaski önálló légiójának parancsnokaként előbb az angolokkal szövetséges indiánok, majd az angolok ellen harcolt.
Az 1779-es angol offenzíva idején alakulatával Charleston védelmére vezényelték.
A kapitulációra készülő város előtt alakulatával rajtaütött az angolok elővédjén. A vereséggel végződő ütközetben maga Kovács is elesett.
1752-ben a létszámcsökkentés következtében alkalmazás nélkül maradt, de még ebben az évben beállt Nagy Frigyes porosz király Székely Mihály vezette huszárezredébe. Szolgálatát strázsamesterként kezdte, 1757-ben már másodhadnagy volt. Október 17-én Gothánál megsebesült, de a november 5-i rossbachi csatában már ismét ezrede soraiban szolgált.
Sikeres rajtaütéseivel és portyáival felhívta magára parancsnokai figyelmét, ezért 1759-ben egy huszárokból álló szabadcsapat parancsnokává nevezték ki. Az előbb egy, majd két századból álló alakulat élén olyan sikeresen működött, hogy 1760-ban Nagy Frigyes kapitánnyá léptette elő. 1777 áprilisában már Amerikában volt, s előbb egy philadelphiai önkéntes zászlóalj tisztjeként október 4-én Germantownnál harcolt az angolokkal.
Ekkor találkozott Kazimierz Pulaski brigadérossal, rövidesen az amerikai lovasság főparancsnokával. Pulaski előterjesztésére Kovács csakhamar ezredesi rangot kapott, s kiképző tisztként vett részt az amerikai lovasság megteremtésében. 1778-ban Pulaski önálló légiójának parancsnokaként előbb az angolokkal szövetséges indiánok, majd az angolok ellen harcolt.
Az 1779-es angol offenzíva idején alakulatával Charleston védelmére vezényelték.
A kapitulációra készülő város előtt alakulatával rajtaütött az angolok elővédjén. A vereséggel végződő ütközetben maga Kovács is elesett.
SKULTÉTY LÁSZLÓ
őrmester
(Hegyesmajtény, 1738. június 27. – Szentmiklós, 1831. augusztus 19.)
„A világ legöregebb katonája”, Skultéty László, aki 81 évet töltött a Habsburg-birodalom hadseregében. 1750-ben, 12 éves korában a Ghillányi-huszárezredben kezdte szolgálatát. 18 esztendős korában, a hétéves háború kezdetén vett részt első hadjáratában, s a tűzkeresztségen valószínűleg az 1757. június 17-i kolini győztes csatában esett át. Ott volt Hadik András nevezetes berlini vállalkozásában, s a város bevételénél meg is sebesült. 1759–1760-ban Frigyes Mihály zweibrückeni herceg személyi szolgálatára osztották be, majd a rákövetkező években ezredével együtt vett részt a poroszok elleni hadműveletekben. 1775-ben léptették elő vicetizedessé az immáron Wurmser nevét viselő huszárezredben. Tizedesként vett részt az 1787–1790 közötti török háborúban, s 1789. október 22-én Lesnica és Loznica közötti győztes ütközetben megsebesült. Eddigi teljesítményért kapta meg az ez évben alapított ezüst vitézségi érmet is. 1790. április 11-én léptették elő strázsamesterré, s nevezték ki ezrede zászlótartójává. 1792 és 1815 között ott volt a Habsburg-birodalom valamennyi, a francia forradalom, illetve Napóleon ellen vívott háborújában. Az ezred neve és tulajdonosai gyakran változtak e háborúkban, de Skultéty mindvégig ebben a 8. hadrendi számot kapott huszárezredben szolgált. Amikor 1828-ban I. Ferenc császár és király megszemlélte az ezredet, feltűnt neki az alakulat agg zászlótartója.
Szóba elegyedett vele, s amikor megtudta, hogy Skultéty immáron 75 éve szolgál, elrendelte, hogy Skultétyt a legcsekélyebb szolgálat alól is mentesítsék.
Az öreg zászlótartót röviddel 93. születésnapjának betöltése után érte a halál.
őrmester
(Hegyesmajtény, 1738. június 27. – Szentmiklós, 1831. augusztus 19.)
„A világ legöregebb katonája”, Skultéty László, aki 81 évet töltött a Habsburg-birodalom hadseregében. 1750-ben, 12 éves korában a Ghillányi-huszárezredben kezdte szolgálatát. 18 esztendős korában, a hétéves háború kezdetén vett részt első hadjáratában, s a tűzkeresztségen valószínűleg az 1757. június 17-i kolini győztes csatában esett át. Ott volt Hadik András nevezetes berlini vállalkozásában, s a város bevételénél meg is sebesült. 1759–1760-ban Frigyes Mihály zweibrückeni herceg személyi szolgálatára osztották be, majd a rákövetkező években ezredével együtt vett részt a poroszok elleni hadműveletekben. 1775-ben léptették elő vicetizedessé az immáron Wurmser nevét viselő huszárezredben. Tizedesként vett részt az 1787–1790 közötti török háborúban, s 1789. október 22-én Lesnica és Loznica közötti győztes ütközetben megsebesült. Eddigi teljesítményért kapta meg az ez évben alapított ezüst vitézségi érmet is. 1790. április 11-én léptették elő strázsamesterré, s nevezték ki ezrede zászlótartójává. 1792 és 1815 között ott volt a Habsburg-birodalom valamennyi, a francia forradalom, illetve Napóleon ellen vívott háborújában. Az ezred neve és tulajdonosai gyakran változtak e háborúkban, de Skultéty mindvégig ebben a 8. hadrendi számot kapott huszárezredben szolgált. Amikor 1828-ban I. Ferenc császár és király megszemlélte az ezredet, feltűnt neki az alakulat agg zászlótartója.
Szóba elegyedett vele, s amikor megtudta, hogy Skultéty immáron 75 éve szolgál, elrendelte, hogy Skultétyt a legcsekélyebb szolgálat alól is mentesítsék.
Az öreg zászlótartót röviddel 93. születésnapjának betöltése után érte a halál.
SIMONYI JÓZSEF
báró, ezredes
(Nagykálló, 1771. márc. 18. – Arad, 1832. augusztus 23)
„A legvitézebb huszár” 16 éves korában állt először huszárnak, de apja ekkor még nagy nehezen kiváltotta őt. 1787. november 28-án azonban ismét jelentkezett, ezúttal a Hajdúböszörményben toborzó Wurmserhuszárezred soraiba. Rövidesen részt vett II. József utolsó török háborújában, ahol a Bezsánia mellett vívott ütközetben súlyosan megsebesült.
1793-ban Dionville és Metz között összeütközött egy francia felderítő csapattal, s az őket vezető kapitányt párviadalban levágta. 1796-ban az itáliai hadjáratban Salónál franciák elfoglalták a tüzértartalék 30 lövegét, s elkezdték velük lőni a cs. kir. csapatokat. Simonyi egy szakasz lovassal vonalban megrohamozta az ágyúkat, s a huszárai által keltett terjedelmes porfelhő miatt a francia gyalogság megfutott, Simonyi pedig valamennyi löveget visszafoglalta. 1800. június 23-án Ulmenheimnél 150 muníciós szekeret mentett meg az ellenségtől. Ezért és más hőstetteiért 1802-ben megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. 1804-ben I. Ferenc osztrák bárói címmel és a vitézvári előnévvel jutalmazta. 1813-ban Drezdánál egy gyalogsági négyszöget vert szét, a lipcsei csatában pedig olyan hősiesen harcolt, hogy még a csatamezőn ezredessé léptették elő. 1814-ben Lyonnál a megáradt Rhone-on átkelve támadta hátba a folyó vonalát védő franciákat, s kényszerítette őket visszavonulásra. E hőstettért kapta meg a Lipót-rendet, s több orosz, porosz és hesseni rendjelet. 1815-ben az uralkodó magyar bárói címmel jutalmazta. A kiváló katona azonban tragikus véget ért.
1825-ben hadbírósági vizsgálatot indítottak ellene, s a perben két év várfogságra ítélték. Fogsága második évében a börtönben halt meg.
báró, ezredes
(Nagykálló, 1771. márc. 18. – Arad, 1832. augusztus 23)
„A legvitézebb huszár” 16 éves korában állt először huszárnak, de apja ekkor még nagy nehezen kiváltotta őt. 1787. november 28-án azonban ismét jelentkezett, ezúttal a Hajdúböszörményben toborzó Wurmserhuszárezred soraiba. Rövidesen részt vett II. József utolsó török háborújában, ahol a Bezsánia mellett vívott ütközetben súlyosan megsebesült.
1793-ban Dionville és Metz között összeütközött egy francia felderítő csapattal, s az őket vezető kapitányt párviadalban levágta. 1796-ban az itáliai hadjáratban Salónál franciák elfoglalták a tüzértartalék 30 lövegét, s elkezdték velük lőni a cs. kir. csapatokat. Simonyi egy szakasz lovassal vonalban megrohamozta az ágyúkat, s a huszárai által keltett terjedelmes porfelhő miatt a francia gyalogság megfutott, Simonyi pedig valamennyi löveget visszafoglalta. 1800. június 23-án Ulmenheimnél 150 muníciós szekeret mentett meg az ellenségtől. Ezért és más hőstetteiért 1802-ben megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. 1804-ben I. Ferenc osztrák bárói címmel és a vitézvári előnévvel jutalmazta. 1813-ban Drezdánál egy gyalogsági négyszöget vert szét, a lipcsei csatában pedig olyan hősiesen harcolt, hogy még a csatamezőn ezredessé léptették elő. 1814-ben Lyonnál a megáradt Rhone-on átkelve támadta hátba a folyó vonalát védő franciákat, s kényszerítette őket visszavonulásra. E hőstettért kapta meg a Lipót-rendet, s több orosz, porosz és hesseni rendjelet. 1815-ben az uralkodó magyar bárói címmel jutalmazta. A kiváló katona azonban tragikus véget ért.
1825-ben hadbírósági vizsgálatot indítottak ellene, s a perben két év várfogságra ítélték. Fogsága második évében a börtönben halt meg.
SZÉCHENYI ISTVÁN
gróf, százados
(Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.)
1813 őszén a porosz, orosz és osztrák szövetségesek három hadserege Lipcse felé közeledett, hogy gyűrűbe fogja s megsemmisítse a francia fősereget. Október 16-án azonban még bizonytalan volt, hogy a Schwarzenberg vezette hadseregen kívül Blücher porosz és Bernadotte svéd erői is megérkeznek-e időben. Schwarzenberg herceg ezért több futárt is küldött Blücher tábornagyhoz, hogy „meghívja” az október 18-ra tervezett csatába.
Egyikük Széchenyi István gróf, másodosztályú lovassági százados volt. Széchenyi először az 1809. évi hadjáratban vett részt, s ott volt a június 14-i győri csatában. 1813 májusában került Schwarzenberg tábornagy főhadiszállására. Ott volt Drezdánál, majd a wachaui ütközetben.
Október 16-án a fővezér nemcsak a Blüchernek szóló „meghívó” kézbesítésével bízta meg, hanem azzal is, hogy bírja rá Bernadotte svéd trónörököst a mielőbbi megjelenésre. Széchenyi nagy ívben megkerülve a francia állásokat, október 17-én reggel 6 óra tájban jelentkezett Blüchernél, közölte Schwarzenberg üzenetét, majd egy lovat kért, s folytatta útját Bernadotte-hoz. Határozott fellépésével elérte, hogy Bernadotte is megjelenjen a másnapi csatában. A lipcsei csatát végül is ez döntötte el a szövetségesek javára. Széchenyi futárútjáért megkapta elsőosztályú századosi kinevezését s az orosz Szent Vladimir Rend IV. osztályát. Széchenyi ott volt az 1814. évi franciaországi és az 1815. évi itáliai hadjárat harcaiban.
1814. november végétől már az 5. (Radetzky) huszárezredben szolgált századparancsnokként. 1815. május 14-én Castel di Sangrónál századával szétvert egy gyalogsági négyszöget, s 156 foglyot ejtett.
Ennek ellenére sem sikerült azonban továbbjutnia a ranglétrán. 1826-ban tehát elhagyta a cs. kir. hadsereget, hogy minden energiáját Magyarország felemelésének szentelhesse.
gróf, százados
(Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.)
1813 őszén a porosz, orosz és osztrák szövetségesek három hadserege Lipcse felé közeledett, hogy gyűrűbe fogja s megsemmisítse a francia fősereget. Október 16-án azonban még bizonytalan volt, hogy a Schwarzenberg vezette hadseregen kívül Blücher porosz és Bernadotte svéd erői is megérkeznek-e időben. Schwarzenberg herceg ezért több futárt is küldött Blücher tábornagyhoz, hogy „meghívja” az október 18-ra tervezett csatába.
Egyikük Széchenyi István gróf, másodosztályú lovassági százados volt. Széchenyi először az 1809. évi hadjáratban vett részt, s ott volt a június 14-i győri csatában. 1813 májusában került Schwarzenberg tábornagy főhadiszállására. Ott volt Drezdánál, majd a wachaui ütközetben.
Október 16-án a fővezér nemcsak a Blüchernek szóló „meghívó” kézbesítésével bízta meg, hanem azzal is, hogy bírja rá Bernadotte svéd trónörököst a mielőbbi megjelenésre. Széchenyi nagy ívben megkerülve a francia állásokat, október 17-én reggel 6 óra tájban jelentkezett Blüchernél, közölte Schwarzenberg üzenetét, majd egy lovat kért, s folytatta útját Bernadotte-hoz. Határozott fellépésével elérte, hogy Bernadotte is megjelenjen a másnapi csatában. A lipcsei csatát végül is ez döntötte el a szövetségesek javára. Széchenyi futárútjáért megkapta elsőosztályú századosi kinevezését s az orosz Szent Vladimir Rend IV. osztályát. Széchenyi ott volt az 1814. évi franciaországi és az 1815. évi itáliai hadjárat harcaiban.
1814. november végétől már az 5. (Radetzky) huszárezredben szolgált századparancsnokként. 1815. május 14-én Castel di Sangrónál századával szétvert egy gyalogsági négyszöget, s 156 foglyot ejtett.
Ennek ellenére sem sikerült azonban továbbjutnia a ranglétrán. 1826-ban tehát elhagyta a cs. kir. hadsereget, hogy minden energiáját Magyarország felemelésének szentelhesse.
SÉDENI ANBRÓZY GYÖRGY
főhadnagy
(Sátoraljaújhely, 1885. március 7. – Budapest, 1970. január 18.)
Az I. világháború során a gépi eszközök tömeges alkalmazása mellett továbbra is fontos szerep jutott a hagyományos fegyvernemek hagyományos harcászatának. A legmagyarabb csapatnem, a huszárság képviselői is tucatnyi hőstettel hívták fel magukra a figyelmet. Közéjük tartozott Ambrózy György, aki a 4. huszárezredben egyéves önkéntesként kezdte katonai pályáját, majd továbbszolgálóként hivatásos állományba került.
Az I. világháború kezdetén főhadnagyi rangban élelmezési tiszt volt az 1. (temesvári) lovashadosztálynál. Ennek keretén belül került az oroszországi frontra. 1914. augusztus 14-én Skalában értesült arról, hogy Kövess gyalogsági tábornok az oroszok előretörése miatt visszarendelte a túlzottan előrenyomuló 1. lovashadosztályt. Skalában nem volt sem gépjármű, sem repülő, a parancsot tehát huszárokkal továbbították. Ambrózy azonban úgy vélte, hogy az előző napok meneteiben kifáradt huszárlovak nem fogják bírni a hosszú és veszélyes utat, ezért saját elhatározásából telivér lován, két huszár kíséretében elindult a lovashadosztály után. A két huszár lovai rövidesen kidőltek, s Ambrózy egyedül folytatta útját. Útközben a lakosok és a portyázó kozákok többször is rálőttek. Éjszakára egy mocsaras vidéken rejtőzött el, majd másnap újabb támadások közepette (lova haslövést kapott) érkezett meg az 1. lovashadosztály főhadiszállására. A korábban kiküldött futárok egyike sem érte el a hadosztályt. Ambrózynak köszönhetően a hadosztályparancsnok még időben elrendelte a visszavonulást, így a seregtest nem esett az előnyomuló 8. orosz hadsereg támadásának áldozatául.
A vitéz huszárfőhadnagy hőstettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.
főhadnagy
(Sátoraljaújhely, 1885. március 7. – Budapest, 1970. január 18.)
Az I. világháború során a gépi eszközök tömeges alkalmazása mellett továbbra is fontos szerep jutott a hagyományos fegyvernemek hagyományos harcászatának. A legmagyarabb csapatnem, a huszárság képviselői is tucatnyi hőstettel hívták fel magukra a figyelmet. Közéjük tartozott Ambrózy György, aki a 4. huszárezredben egyéves önkéntesként kezdte katonai pályáját, majd továbbszolgálóként hivatásos állományba került.
Az I. világháború kezdetén főhadnagyi rangban élelmezési tiszt volt az 1. (temesvári) lovashadosztálynál. Ennek keretén belül került az oroszországi frontra. 1914. augusztus 14-én Skalában értesült arról, hogy Kövess gyalogsági tábornok az oroszok előretörése miatt visszarendelte a túlzottan előrenyomuló 1. lovashadosztályt. Skalában nem volt sem gépjármű, sem repülő, a parancsot tehát huszárokkal továbbították. Ambrózy azonban úgy vélte, hogy az előző napok meneteiben kifáradt huszárlovak nem fogják bírni a hosszú és veszélyes utat, ezért saját elhatározásából telivér lován, két huszár kíséretében elindult a lovashadosztály után. A két huszár lovai rövidesen kidőltek, s Ambrózy egyedül folytatta útját. Útközben a lakosok és a portyázó kozákok többször is rálőttek. Éjszakára egy mocsaras vidéken rejtőzött el, majd másnap újabb támadások közepette (lova haslövést kapott) érkezett meg az 1. lovashadosztály főhadiszállására. A korábban kiküldött futárok egyike sem érte el a hadosztályt. Ambrózynak köszönhetően a hadosztályparancsnok még időben elrendelte a visszavonulást, így a seregtest nem esett az előnyomuló 8. orosz hadsereg támadásának áldozatául.
A vitéz huszárfőhadnagy hőstettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.